"Eridj ki az erdőbe, a mezőre, a folyó mellé vagy föl a hegyre ... nézd meg a virágokat, simogasd meg a fák törzsét. Hajolj a nyírfához és szívd be az illatát. Hallgasd a madarakat. Próbáld megérteni azt, amit mondanak."

Te és a világ. Wass Albert (1908-1998)

Zagyvaparti kiskacsák II.

Zagyvaparti kiskacsák

Köd fotózása

Kép adataihoz vezető link:

Forrás: Laczkó György képei

Fotósok világa
Képek

2010. április 11.

Fülemüle ének

"Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz, Mert minden csönd más..."

(Reményik Sándor)

szólj hozzá: Fülemüle ének

... és még több hasonló videó itt:

Természetfilmek

Zöldkalandra fel!

Madárbarát Magyarország !

Tavaszodik a Kertben II.

Itt áll a gyámoltalan virág és virulni akar;

ez az egyetlen, amit tehet, virulni tud csupán, s ezzel valóban nem akar zavarni senkit, és mégis mindenki ellene van:

a fekete feltalaj, amely őt csak hosszas kérlelés után engedi át,

a nappalok, mik vaktában zúdítanak rá meleget és esőt és szelet,

no és az éjszakák, melyek lassacskán lopódznak oda hozzá, hogy jeges ujjaikkal fojtogassák.

Ám ez a gyáva, gyászos harc, ez a tavasz.

Rainer Maria Rilke

Csodás felvételek még:

Meg kell várni ...

Meg kell várni egy angyal, vagy egy szent türelmével, amíg a dolgok - emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket.
Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan úton vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések. Igazságok. Ez mind feléd tart lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon...
Ha sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos, és személyesen a tiéd. Várj nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel.

Tavaszodik a Kertben I.

Zagyvaparti sétány

Felhők a Zagyva felett

Nikon Coolpix P90

2010. március 30.
Új fejezet kezdődik az életemben - Vele:


NIKON COOLPIX P90 - Pixmania

Nikon Coolpix P90 Digital Camera

Márai Sándor: Esik a hó
Ebben a három szóban: "esik a hó" - számomra az élet egyik legtitkosabb alapérzése szólal meg. Mintha azt mondanák: "Boldog lehettél volna, de elmulasztottad." Vagy ezt mondanák, háromszor: "Haza, haza, haza" Vagy ezt: "Emlékszel?..." Erre az érzésre nem lehet felelni, elemezni sem lehet ezt. A hó számomra egyszerre a kassai ház, mikor még volt igazi Kassa és igazi ház - mert az érzéseknek a történelmi és tárgyi tényekhez semmi közük -, a gyermekkor, aztán az ifjúkor, München, utazás, egy szállodaszoba, Salzburgban a harangok, az a vad szívdobogás, mellyel hajnalban felnéztem a harmadosztályú vasúti kocsi ablakából Innsbruck fölött a havas hegycsúcsokra, hópehely egy fiatal nő hidegtől vörösre csípett, pisze orrán, Tolsztoj, egy csésze kamillatea Párizsban, az "Univers" kávéház kártyaszobájában, s még sok minden, amit nem tudok felsorolni, nem is érdemes, mert pontosan benne van e három szóban: "Esik a hó."

Olasz éjszakák

a nőkről

“Én még azokat a nőket szerettem, akik nem kezdtek el röhögni, ha a férfi az erdei úton letérdelt előttük, két kezébe fogta a nő lábát, és megcsókolta a kis cipő hegyét. Azokat a nőket szerettem, akik könnybe borult szemmel gondolták ilyenkor: „Igen, szeret” – s nem azokat, akik hasonló pillanatban szakértő és beavatott fölénnyel gondolják: „Aha, lábfetisista.”

(Márai: A négy évszak)

Firenze

A Tökéletesség maga

„A mások feletti diadalnál Önmagunk legyőzése többet ér. Sem az istenek, sem az angyalok, sem a Kísértő, sem a Teremtő nem veheti el a győzelmet attól, aki önmagát legyőzte, s önuralma szüntelen.”

Dhammapada 104-105

Arany János: Téli vers

Arany János: Téli vers

Ej, ej, garázda tél apó!
Ki ördög hítta kelmedet,
Hogy sz. Márton nap tájba' hó
Borítja házi telkemet?

Hogy bámul a vén vaksi hold
Hópelyheken át, mint szitán!
Pedig milyen jó szeme volt
Nyáron, szerelmesek után!

Mily villogó szemmel lesett
Minden sóvárgót, csintalant:
Tudta nélkül alig esett
Szerelmi légyott és kaland.

De most bezzeg bámulhat ám,
Míg, amivel lát, kiapad, -
Mégsem jön ifjú s leány:
Nagyon szabad künn a szabad.

Sőt a fakó poéta sem
Motollál a négy végivel,
Hanem bent ül kedélyesen
S tollmardosó dolgot mível:

"Óh, természet halála, tél!"
Emígy kapaszkodik bele -
"S te hófehér hó, mint Adél
Fehér hideg hókebele..."

Pedig jól tudja, a kötél,
Hogy a lány keble nem hideg:
Csak, persze, tiltja szép Adél,
Körmét annál hevítni meg.

De én kemencém oldalán
Csak fumigálom a telet:
Megfér kívül szobám falán!
Ne bántsa ezt a kis helyet.

Most fázok, mert van benne mód,
Míg el nem ég félölnyi fám:
Akkor...ha elrontom a szót
És fázom, - nem az én hibám.

hólepte

igen, igen - és kétszert akkora ahhoz képest, mint mikor megismertem !

Karácsony 2009.