Szász Endre a művészetről:

"Értelmetlen dolognak tartom, hogy a művész hozzá nem férhető, meg nem érthető alkotásokra törekedjen a modernség, újszerűség ürügye alatt. A műalkotások lényege az állandóság. A természet olyan alaptörvényei a témái minden képnek, amik már akkor is voltak, amikor az ember még nem volt, és lesznek akkor is, amikor már rég nem lesz ember..."

Utakon

“Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdőbe.Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.”

(Márai Sándor: Ég és Föld – Az utak)

"Eridj ki az erdőbe, a mezőre, a folyó mellé vagy föl a hegyre ... nézd meg a virágokat, simogasd meg a fák törzsét. Hajolj a nyírfához és szívd be az illatát. Hallgasd a madarakat. Próbáld megérteni azt, amit mondanak."

Te és a világ. Wass Albert (1908-1998)

Fülemüle ének

"Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz, Mert minden csönd más..."

(Reményik Sándor)

szólj hozzá: Fülemüle ének

... és még több hasonló videó itt:

Természetfilmek

Zöldkalandra fel!

Madárbarát Magyarország !

Tavaszodik a Kertben II.

Itt áll a gyámoltalan virág és virulni akar;

ez az egyetlen, amit tehet, virulni tud csupán, s ezzel valóban nem akar zavarni senkit, és mégis mindenki ellene van:

a fekete feltalaj, amely őt csak hosszas kérlelés után engedi át,

a nappalok, mik vaktában zúdítanak rá meleget és esőt és szelet,

no és az éjszakák, melyek lassacskán lopódznak oda hozzá, hogy jeges ujjaikkal fojtogassák.

Ám ez a gyáva, gyászos harc, ez a tavasz.

Rainer Maria Rilke

Csodás felvételek még:

Meg kell várni ...

Meg kell várni egy angyal, vagy egy szent türelmével, amíg a dolgok - emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket.
Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan úton vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések. Igazságok. Ez mind feléd tart lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon...
Ha sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos, és személyesen a tiéd. Várj nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel.

Márai Sándor: Esik a hó
Ebben a három szóban: "esik a hó" - számomra az élet egyik legtitkosabb alapérzése szólal meg. Mintha azt mondanák: "Boldog lehettél volna, de elmulasztottad." Vagy ezt mondanák, háromszor: "Haza, haza, haza" Vagy ezt: "Emlékszel?..." Erre az érzésre nem lehet felelni, elemezni sem lehet ezt. A hó számomra egyszerre a kassai ház, mikor még volt igazi Kassa és igazi ház - mert az érzéseknek a történelmi és tárgyi tényekhez semmi közük -, a gyermekkor, aztán az ifjúkor, München, utazás, egy szállodaszoba, Salzburgban a harangok, az a vad szívdobogás, mellyel hajnalban felnéztem a harmadosztályú vasúti kocsi ablakából Innsbruck fölött a havas hegycsúcsokra, hópehely egy fiatal nő hidegtől vörösre csípett, pisze orrán, Tolsztoj, egy csésze kamillatea Párizsban, az "Univers" kávéház kártyaszobájában, s még sok minden, amit nem tudok felsorolni, nem is érdemes, mert pontosan benne van e három szóban: "Esik a hó."

a nőkről

“Én még azokat a nőket szerettem, akik nem kezdtek el röhögni, ha a férfi az erdei úton letérdelt előttük, két kezébe fogta a nő lábát, és megcsókolta a kis cipő hegyét. Azokat a nőket szerettem, akik könnybe borult szemmel gondolták ilyenkor: „Igen, szeret” – s nem azokat, akik hasonló pillanatban szakértő és beavatott fölénnyel gondolják: „Aha, lábfetisista.”

(Márai: A négy évszak)

A Tökéletesség maga

„A mások feletti diadalnál Önmagunk legyőzése többet ér. Sem az istenek, sem az angyalok, sem a Kísértő, sem a Teremtő nem veheti el a győzelmet attól, aki önmagát legyőzte, s önuralma szüntelen.”

Dhammapada 104-105

Otthon

Otthon az, ahova hazatérsz.
Ahol valaki vár este.
Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait.
Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent.
Ahol otthon vagy, az az otthon.
Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek.
Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad.
És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél.
És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak.
Ez az otthon. Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet.
Ha az ember önmagából is hozzáad valamit. Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra.
Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben. (...) Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon.

Wass Albert

Mottó:

"... Fényképezni annyi, mint egyetlen pillanatban, másodperctöredékben rálátni a jelenségre, annak egész bonyolult rendszerére, s fölsimerni azt a formát, amely e jelenséget képes kifejezni. Egyszerre kell a célra összpontosítani az agyunkkal, a szemünkkel és a szívünkkel. A fényképezés életmód ..." (Henri Carter-Bresson)

"A bárányfelhő sodródik, amerre a szél viszi. Nem ellenkezik, nem harcol, nem birtokol, és mégis - mindenek fölött van. A bárányfelhő úszik a végtelen térben, szabadon. Nincs jövője, nincs akarata. Ez történik, itt és most. Minden pillanat örökkévaló. "(Osho)